Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A. Miller: Az ügynök halála - drámaelemzés

Feladat: Az illusztráció és a források alapján mutassa be a mű legfontosabb motívumait és a középpontos dráma jellemzőit!

 

 

FORRÁS:

Magyarországon először 1959-ben mutatták be Arthur Miller 49-ben írt "Az ügynök halála" című drámáját. Akkor még a kiöregedett, a két hatalmas bőröndöt egyre reménytelenebbül cipelő ügynök, Willy Loman sorsa amerikai sors volt.
A sikertelen ügynök halála - amerikai tragédia. Ma, 2000-ben az örgedő, a sikertelen Willy Lomanek itt járnak közöttünk. Itt és most sokan, s tán egyre többen élnek úgy - kiszolgáltatottan, a holnapban bizonytalanok - ,hogy a kötelező sikert, a reményt és az álmokat már csak hazudják önmaguknak, mint Willy Loman az amerikai ügynök. A dráma úgy kezdődik, hogy Willy Loman boldog: hosszú idő után együtt a család, két felnőtt fia hazajött. Úgy érzi, itt az idő, fiai most véghez viszik mindazt, ami neki nem sikerült. Sikeresek lesznek és gazdagok.
Ez az utolsó remény. És ez a remény lassan a szemünk előtt foszlik szét: Willy Loman egyre különösebben viselkedik, rég meghalt emberekkel beszél, látszólag teljesen összefügéstelenül, fantomokkal küzd. A fiai nem értik. Csak Linda, a feleség tudja, hogy ez a végjáték, az utolsó menekülés a kudarcoktól, a végső beismerés és az önmagára szabott ítélet előtt.
De a kegyetlen farkastörvény, amit Arthur Miller kimond, ma 2000-ben felettünk is ítél: "Aki csődöt mond az üzleti életben, az csődöt mond a társadalomban és annak nincs többé joga az élethez."

 

*

 

BUDAPESTI KAMARASZÍNHÁZ

 

ARTHUR MILLER: AZ ÜGYNÖK HALÁLA

KÜZDELEM A LEGENDÁVAL


Kamarás Iván (Biff), Kern András (Willy loman) és Alföldi Róbert (Happy) (Schiller Kata felvétele)

Egyetlen színházi előadás sem létezik önmagában. Az ügynök halálának pedig különös legendája van a magyar színpadon. Lehetetlen elszakítani Tímár József utolsó szerepétől, amelyet a kórházból kijárva alakított a Nemzetiben 1959-ben. Ettől az sem szakadhat el, aki nem látta. Hát még aki látta, s ha tehette, televízión is újranézte azt az előadást. Az ilyen legendákkal pedig az jár, hogy folytathatatlanok.

Ha Willy Loman történetének szociológiai környezetét és tanulságát önmagában vesszük, akkor úgy vélhetjük, semmi köze nem lehetett ahhoz a világhoz, amelyben Tímár József a pesti nézők ezreihez szólt, sőt beleszólt életükbe, alakította világképüket, érzelmi kultúrájukat. Olyan életformát bírált, amely után a pesti néző legföljebb sóvároghatott. A felhőkarcolók tövében kis kertes kétszintes ház, frizsiderrel, saját autóval - a kor álma volt. Az előadás azonban aligha azért vált legendássá, mert a színházban mindezt láthattuk. A nézőt bizonyára akkor is inkább az érzelmi gazdagság, a családi-emberi kapcsolatrendszerek bonyolultsága ragadta meg. És bizonyára az álmaiban megcsalt, kifacsart és eldobott ügynök tragédiájában, lelkiállapotában akkor is sokan magukra, a saját sorsukra ismerhettek, ha csalódásaik, kiábrándulásaik amúgy egészen más természetűek voltak.

A kiöregedő, álmaiból, munkaköréből és családjából egyszerre kikopó férfi, akit a piacgazdaságnak becézett kapitalizmus könyörtelenül kiszelektált az életből, utóbbi tíz esztendőnknek legjellegzetesebb alakja. Sándor Pál rendező a Tivoliban nem tehet mást, mint hogy gondosan távol tartja magát a legkisebb aktualizálástól is. A legkisebb célzást sem engedheti meg magának, hogy jelezze: rólunk van szó. Nem telepítheti át a történetet, annak ma is amerikai történetként kell a nézőt megszólítania. A lényegi, nem külsődleges honosítás, magyarítás, pestiesítés a színészekre marad. Nekik kell szívünkhöz közel kerülő, lelkünkbe belemarkoló amerikai sorsokat megjeleníteniük. Idegeneknek és ismerősöknek kell lenniük egyszerre.

Loman egyszerűen éli egy kis, jelentéktelen ember tragédiáját, azét, aki nem érti, mi van körülötte, miért nincs semmi se úgy, ahogyan szeretné, vagy ahogyan képzeli. Korszerű is ez a figura, amennyiben tragédiája sokkal szárazabb, kisszerűbb, sokkal kevésbé érzelmes, mint Tímár Józsefé volt, aki orgonahangon elzúgott érzésekkel gazdagította és növelte meg az ügynök alakját. Kern színészi fegyelmét, játékának pontosságát különösen jelzi az, hogy tulajdonképpen komikus ügynököt játszik, akin azonban nem lehet, nem szabad nevetni. Nem annyira tragikus sorsa okán, nem annyira azért, mert makacs ragaszkodása a tévedéseihez, az ábrándjaihoz naggyá tenné őt, mint Tímár József Lomanját, hanem egyszerűen a minden embert megillető méltóság okán. Egyszerűen komolyan kell venni, mert ember.

A kisebbik fiút, Happyt játszó Alföldi Róbert az egyik lehetséges ellenpélda. Ezúttal gondosan megformál egy léha racionalistát. Az élettel, tulajdon középszerűségével, az élethez elengedhetetlennek tetsző hazugságokkal megalkuvó hedonistát. Nem akarja az igazságot, ki akar térni előle, el akarja odázni az elkerülhetetlen tragédiát. Megromlott jellem.

Kamarás Iván Biffjének kínlódása itt sokkal kevésbé szenvelgő. Biff apjához való viszonyának összetettségét alaposan elemezve mutatja meg. Nem bírja a hazugságot, s ha nem is tudja, de pontosan érzi, hogy ez tragikus vétség. Az egész előadás alatt az elől menekül, hogy az igazság kimondásának jóvátehetetlen bűnét elkövesse.

 
 


Bodnár Erika évek óta nem kapott alkatához, tehetségéhez illő szerepet. Linda megformálásával nem parádézik, nem mutatja, hanem belülről, külsődleges eszközöktől mentes átéléssel jeleníti meg az asszony csöndes szenvedését, tehetetlen, kissé kapkodó igyekezetét, hogy nap mint nap föltartóztassa az elkerülhetetlen végső összeomlást. Kétségbeesett kitörések és még kétségbeesettebb elhallgatások váltakozása - ennyi egy asszonyi sors. Alakításának különben abban is nagy szerepe van, hogy megőrződik az ügynök emberi méltósága. Rá is átsugárzik, hogy az asszony nem hajlandó egyszerűen az életét megkeserítő bolond vénembernek látni.

Sándor Pál rendezésének fő érdeme e négy alakítás, e négy ember egymáshoz való viszonyának finom kidolgozása. (Zappe László)

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.