Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A komédia fejlődése

 

A komédia fejlődése

 
A KOMÉDIA FEJLŐDÉSE AZ ÓKORTÓL A COMMEDIA DELL’ ARTÉIG
(attikai ókomédia, középkomédia, újkomédia; római vígjáték, a középkor vígjáték-típusai, commedia erudita, commedia dell'arte)


I. A KOMÉDIA MEGHATÁROZÁSA

„A komédia […] a hitványabbak utánzása, de nem rosszaságé a maga egészében, hanem a csúfságé, amelyhez hozzátartozik a nevetséges is. A nevetséges ugyanis valami hiba, vagyis fájdalmat és így kárt nem okozó csúfság …” (Arisztotelész: Poétika)

Komikum: nevetséges hatást kiváltó esztétikai minőség.
A komikum forrása: - kisszerű, kicsinyes emberi tulajdonság
- hibák leleplezése, kisszerű összeütközések
- nyelvi eszközei: szójáték, tréfa, tájszólás, helytelen nyelvhasználat, kétértelműség
- emberi külső
- tettek: tévedés, félreértés, túlzás
Két típus: helyzetkomikum és jellemkomikum

Megoldás: mindig pozitív, szerencsés megoldás, a kigúnyolás és leleplezés sem lehet megalázó, durva
A vígjáték mindig aktuális, a jelenhez szól, de megoldásai évezredek óta nem változtak – mert a kifigurázott emberi gyengék is ugyanazok.

II. KOMÉDIA AZ ÓKORI GÖRÖGORSZÁGBAN

Egy tőről fakad a tragédia és a komédia – a Dionüszosz-kultuszból.
Azonos gyökerek, majd differenciálódott. Az emelkedett szertartást, vidám hangulatú felvonulás, tánc, játék követte.
Korai műfajok:
- szatírjáték: koreografált mozgású álarcos kar, a tragédia trilógiák után mutatták be
témája: mítoszparódia
- mimos: szülőföld Syracusa, Téma: mindennapi élet, erősen realisztikus, olykor durva
- dór komédia: szatirikus felhang, téma: mítoszparódia és valós emberek, kötött versforma
- attikai komédia: kifejlett vígjátéki kult. a Kr.e. 6. századra – jellemzőit l. ókomédia

Korszakai:
Kr. e. 534-ben első tragédiaverseny a hivatalossá tett Dionüszosz-ünnepségeken, a trilógia után bemutattak egy szatírjátékot
Kr.e. 486-ban első önálló hivatalos komédiaverseny – 5 író versenyzett 1-1 komédiával.

A) Ókomédia (486-400) – legnagyobb alakja Arisztophanész
B) Középkomédia (400-300) – alig tudunk róla, nem maradt ránk egyetlen szöveg sem
C) Újkomédia (320-146) – hellenizmus ideje, ill. a római korszak, legnagyobb alakja: Menandrosz

A) Ókomédia
A teljében pompázó demokrácia szülötte – közéleti aktivitás, érdekelt közönség.
Rövid idő alatt. Csúcs és gyors hanyatlás.

Arisztohanész (Kr. e. 450/445-380 k.) „a komédia atyja”

Témái:
- politikai, közéleti, vallási vígjátékok (Később egyetlen hatalom sem engedett ilyet!)
- nevükön nevezi a kor politikusait, bíráit, szónokait, íróit, s vígjátéki szereplőkként bemutatja, hogy milyen visszásságok vannak * a „külpolitikában”, háború és béke ügyében (Lüszisztraté, Béke)
* az igazságszolgáltatásban (Darazsak)
* a filozófusok, szónokok között (Felhők)
* a irodalmi életben (A Békák)
- az isteneket sem kíméli, ők is botlanak, nevetségesek (pl.: A Békákban Dionüszosz)
- a mindennapi (köz)élet 1-1 jelenetét teszi színpadra
- hasonlít „a politikai élclapok torzképrajzolóihoz” (Péterfy Jenő)
- Célja: görbe tükör tartása, a társadalom fonákságainak megmutatása
mert ezzel javítani akar, nem egyszerű csatározások ezek, hanem etikai elvek mentén halad
- Érzi a demokrácia válságát, s keresi az utat, nem akarja elfogadni a bomlást, mert nagyon hisz benne
(háttér a peloponészoszi háború)
- 2 visszatérő motívum: a szabad, dolgos athéni polgár dicsérete és az összgörögség értékei

Formai megoldásai:
- feszes, kiszámított szerkesztésmód
- van egy sajátos szerkezeti egység: parabaszisz – a darab közepén a költő közvetlenül kiszól a nézőkhöz, vágyait, tanítását foglalja össze
- a kart több részre osztja – sokszor 2 fél karral dolgozik
a kar állatjelmezben van: békák, madarak, darazsak
- helyszín: legtöbbször a fantasztikus és a realitás határán
Madarak: ég-föld, Békák: élők-alvilág
- vérbő humor, illetlenségek, erotika (Lüszisztraté)
- látványosság, dal, tánc, öltözések, zsonglőrök


B) Középkomédia

Összeomlott demokrácia. A hatalommal tovább nem lehetett játszani.
Óvatosabb tréfálkozás, csillogó külsőségek.

C) Újkomédia

Új társadalmi viszonyok alakulnak ki.
A hellenizmus világkultúra. Világpolgár, nem patrióta.
Általánosabb, hétköznapi témák kellenek, amit Macedóniától Egyiptomig mindenki ért.
Jellemzői:
- hétköznapi emberek, hétköznapi témák kerülnek a színpadra
- semmi politikum, semmi mitológia
- „polgári” vígjáték: generációs problémákról, szerelmi kalandokról
- a kar „kiveszett”, nőtt a színészi játék szerepe
- megjelennek a típusok: nincs aktualitásuk, de jól jellemzett, pl.: az anyós, a hősszerelmes
- nincsenek középkorúak csak fiatalok v. öregek
- durva tréfáktól mentes, szellemes dialógusok
- a cselekmény fordulatos, mesterien bonyolított

Legnagyobb alak: Menandrosz (Kr.e. 342-292)
Leghíresebb, legtermékenyebb komédiaköltő.
1 egész, 2 töredéke maradt fenn több mint 100 művéből.

„Menandrosz és élet, melyikőtök is utánozza a másikat?”
(egy híres alexandriai filológus, a byzantioni Arisztphanész írja róla)

Művei: Ítéletkérők (töredék)
A levágott hajú nő (töredék)
Embergyűlölő (alcíme: Miszanthróposz) – majdnem teljes
Jellemzői:
- jól jellemzett alakok
- finom megfigyelőképesség
- elmélyült kidolgozás
- a humánum derűje, lelki nemesség, érzelmi gazdagság
„Ember létedre arra nézz, mi emberi”
„Az ember kedves, csak legyen valóban az”

III. A RÓMAI VÍGJÁTÉK

A) A félszigeten megtalálható vígjátéki csíraformák
a) mimos - eredetileg: Magna Grecaból, Syracusa - improvizált bohóctréfa, bohócveszekedés,
sokszor obszcén, durva, sajátos bohóctípusokkal: bemázolt arcuk
• il mimus albus - teljesen fehér ruhában
• il mimus centunculus – színes foltokból összevarrt bohócruha
Az idők folyamán a megszólalás háttérbe szorul, a mozdulatok veszik át a vezetést - pantomim
b) atellana
Atella környékén sajátos játékforma (Nápoly, Campania – oszk)
Már a gr. hatás előtt feltételezhetően létezett. Fejlődik: fejlettebb egy humoros dialógustól
kialakulnak a típusai
1. Maccus – nagyképű tökfilkó
2. Pappus – tehetetlen, agyalágyult öreg
3. Bucco – ostoba parazita, faragatlan paraszt
4. Dossennus – púpos, korcs, falánk, de körültekintőbb
B) Görög hatásra fejlődő színházművészet.
Csak a komédia él igazán, a tragédia nem – ok: a rómaiak számára a színjátszás nem szakrális, hanem
tömegszórakoztatás. Sajátos komédiaműfajok alakulnak ki:
• comoedia palliata (dal pallio greco) – gr. környezet, szereplők, ruhák*
• comoedia togata (dalla toga romana) – latin környezet, nevek, ruhák
• com. trabeata – lovagok, akikenk ruhája a della trabae
• com. tabernaria – kispolgárok, akiknek ruhája a tabernae
A gr. tárgyú mindig élesebb vígjáték. A római erényeket és öntudatot sérteni nem lehetett.

C) A *comoedia palliata legnagyobb mestere: Titus Maccius PLAUTUS (Kr. e. 250/254?-184)
Első római költő, akitől teljes művek maradtak fenn. Életműve: 20 darabja maradt fenn, 1 nagyon töredékes
Pl.: Amphitruo, Captivi (Foglyok), Aulularia (A bögre), Miles gloriosus
A bögre (töredék) - téma: esztelen vagyonféltés  Molière: A fösvény
A foglyok - téma: az igazi barátság áthidalja a társ.-i távolságot - elveszett, rabszolgának eladott két testvér és apjuk találkozása  Shakespeare: Tévedések vígjátéka
A hetvenkedő katona (Miles gloriosus) - Comoedia palliata – gr. városban játszódik, de Rómában is aktuális figurák. Forrását nem ismerjük. Téma: a nagyotmondó, önimádó, buta katona becsapása
Cselekményvezetés: Kiválóan felépített cselekmény – nem arányos a szerkezet, de lendületes, logikus és következetes – újkomédiai örökség. Az egyes jelenetek, a részletek komikumában látta az igazi hatás lényegét: helyzetkomikum: „iker” ötlet – buta szolga becsapása
Jellemábrázolás: jellemkomikum: akatona jelleme – nincs mély pszichológiai mélység.
Plautus életművének értékelése:
A fabula/comoedia palliata legtökéletesebb alkotásai.
Téma: nem eredeti ötletek, gr.-ből átvett – minta: Menandrosz - de nem politikai, kispolgári, mindennapi
történetek, magánélet
Szerkesztés: több gr. darabot is összefércel olykor, nem arányos a szerkezet, de logikus, pergő, életszerű:
félreértések, cselszövések – EPIGON? NEM.
Kidolgozás: A hogyan?-ban rejlik zsenialitása: az átvett helyzetek, jellemek kidolgozása, életszerűsége,
vérbősége, drámai ereje sokkal jobb, mint a gr. minták
Humora: vaskos, népi, minden kifigurázható: a mesebeli, távoli idegen országban + aktuális utalások
Jellemformálása: újításnak számított a jellemek gazdagsága, szolgák: 2 alaptípus: * ügyes, furfangos,
talpraesett – legdinamikusabb alakja; * ostoba, becsületes, de összezavar mindent
DE nincs mély jellemábrázolás – a hibát, az emberi gyengét keresi, egy-egy jelzővel leírhatóak,
nincs fejlődés
Nyelve: komikai vénájának legegyénibb eszköze: ünnepélyes, szakrális, jogi, költői, szaknyelv, utcai
Előadásmód: zenés vígjáték (mint a vígopera)

D) Kortárs: Publius Terentius Afer (kb. Kr. e. 190-159)
rabszolga, arisztokrata házban él – nekik ír  finomabb humor  nincs tömegsiker
ő is Menandrosztól „lop” – 6 műve maradt fenn:

IV. KÖZÉPKOR

A középkor világi (profán) műfajai elsősorban Fro.-ban virágoznak. Virágkora: 1450-1550 k.
A hivatalos egyházi vallásos előadások mellett kocsmákban, vásárokon – periférián él.
Műfajai:
• monológ - régi jongleur műfaj, 1450-től újra népszerű, parodisztikus „legendák”
• sottie ’bolondok játéka” - egy v. több bolond játssza a legjellegzetesebb szerepet, a világ rendjét megfordítják: bohóckodó igazmondás, a fintorgó szatíra szócsöve (továbbél: Shakespeare)
• farce (bohózat)
4-5 szereplő, kb. 200-t ismerünk
kevesebbet törődik politikával, erkölccsel, eszmékkel, mindennapi élet, polgári-paraszti pl. házastársak
civakodása
meghatározott szerepkörű típusok kikristályosodása
verés – pofon – rúgás – bot
versben írják, de már nem kizárólag páros rímű nyolcasokban
kevésbé vaskos, mértéktartóbb
Előadók: sokféle tarkaság.

V. AZ ITÁLIAI RENESZÁNSZ VÍGJÁTÉK

A humanisták a Cicero, Vergilius stb. antik szövegei mellett újra felfedezik Plautust és Terentiust is.
A városállamokban (Firenze, Veronba, Ferrara, Velence, Róma stb.) berendezkedő reneszánsz udvari kultúra állandó közönséget hoz létre – igény: világi szórakozásra  minden udvari írástudónak kötelessége volt komédiát írni
A vígjátékírás „újratanulásának” folyamata, fázisai:
a) olvassák és latinul előadják Plautus és Terentius darabjait
valóságos Plautus- és Terentius-kultusz alakul ki, az egyetemeken kötelező tárgyak lesznek
b) mivel az arisztokrata közönség nem beszélt latinul – lefordítják őket olaszra, így adják elő
c) maguk is megpróbálkoznak „eredeti” itáliai földön játszódó darabok írásával 
Commedia erudita „tudós” vígjáték”
Így születik meg a sajátos vígjátéki típus, melyet humanisták, udvari emberek írtak arisztotelészi (és plautusi, teretiusi) minták alapján:
Jellemzői: - többnyire 5 felvonásra tagolódik
- helyszín: utca v. városi terecske (ahol tisztességes úrinő is megjelenhet – kényelmes: 5-6
járást, ajtót is ki lehetett alakítani)
- téma: szerelem, buta öregek, kapzsik becsapása = hétköznapi téma (éppúgy lopnak Plutustól, mint az Menandrosztól)
- egyszerre: max. 3 ember a színen
- több prológus, betétdalok
Szerzők, címek:
Ariosto: Az elcseréltek – forrás: Plutus: Foglyok, ZTeret
Machiavelli: Mandragóra (kötelező)
Bernardo Dovizi da Bibbiena: Calandria
Giordano Bruno: A gyertyás

A sablonossá váló commedia eruditát Ruzzante frissíti fel, aki a népi bohózat alakjaival, színeivel teszi élővé. Ruzzante színész, nevét arról a furfangos paraszfiguráról kapta, akit maga alakított, s tett sikeressé. Vígjátéka: Csapodár madárka – darabjaiban rögzülő, sablonosodó vígjátéki típusokat látunk – így előkészíti

Commedia dell’arte
1. Elnevezés: ’arte’ mesterség = profi, hivatásos szinten előadott vígjáték
2. Elterjedés: Ruzzante fénykora 1520-40
1540-1570 elterjed egész Itáliában
1570-1670 európai siker – számos olasz társulat járja a kontinenst
3. Jellemzői:
a) nincs megírt drámai alap, csak kanavász van (vázlat, amely felsorolja az egymás után következő jeleneteket, a szereplőket, s összefoglalja a cselekményt, egy szó sincs leírva abból, ami a színpadon elhangzik)
b) a színész improvizál  rögtönzött vígjátéki előadás
c) Honnan tudja a színész, hogy mit kell csinálni? fix szereplőtípusok alakulnak ki (tipi fissi)
URAK 1) Pantalone – gazdag öreg, szerelmes
2) Graziano – Dottore – áltudós. latinos műveltség
3) Capitano – szájhős katona (L. Plautus: A hetvenkedő katona)
ZANNI - szolgák
1) Brighella – fehét ruhás, okos szolga
2) Arlecchino – színes ruhás, bugyuta, de jószándékú
3) Pulcinella – bárgyilkos, élősködő, agyafúrt szolga
talpraesett szolgáló lányok: Colombina, Arlecchina
Szerelmesek
d) A színészi játék
- maszk – nincs mimika (szerelemeseknek pl. nincs – itt mimika)
- az eltúlzott alakokon van maszk (ők az igazi vígjátéki figurák)
- a mimikát a testbeszéddel pótolták: kifejező testtartás, erős gesztusok
- akrobatika (fontos elem) – nem egyszerű mozgékonyság volt csak salto mortale, piruett, ugrások,
- tánc, zene, hangszeres tudás – egyiket v. másikat mindegyik tudta madárhangot utánzott
- látványos
e) A commedia dell’arte sikerének okai
- ahogy megszületett (1520-40 k.) sikere volt a piacon (onnan indult), de bekerült a főúri udvarokba is
- nagyon gyorsan elterjedt egész Itáliában
- egyre több professzionális csoport jött létre: pl. La compagnia dei Gelosi
A siker átlépte Itália határait. Hívják őket: No., Anglia, Spo.
Fro.: legerősebb jelenlét, legerősebb hatás - 1571 után III. Henrik meghívja a Comp. dei Gelosit Párizsba
f) A commedia dell’arte értékelése és hatása
A) drámatörténetileg - negatívumok
- mélypont, nincs dráma, megírt szöveg
- az írott szöveg hiánya miatt nem átgondolt, nincs mélyebb tartalom
- hiányzik a szöveg esztétikai értéke, nem tud mély összefüggésekre rámutatni
B) színházművészetileg – pozitív
- sokoldalú játékstílus születik
- a színészet mesterei voltak
- egy hosszú és rendszeres mesterségbeli fejlődést látunk – öröklődik apáról fiúra
- megtanították Európát a színészet fogásaira
C) Hatása - évszázadokig közvetlen v. közvetett módon előkerülnek a tipi fissi egyes jellemzői, a comm. dell’arte egyes helyzetei
reneszánsz: Lope de Vega, Shakespeare
klassz.: Molière, Goldoni (legközvetlenebb), Beaumarchais
 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.