Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Popper Péter: Színes pokol - Részlet

2010.03.29

Színésztípusok

 

A színházi közgondolkodás kétfajta színészt tart számon: a tudatos és az ösztönös művészt. Az egyik megfogalmazza magának, amit csinál, vagy csinálni óhajt, de legalábbis a szerep lényegét, a darab mondanivalóját. Nála az alakítás tehát komoly intellektuális erőfeszítés eredménye is, mert célt valósít meg.

A másik fajta színésznél minden "csak úgy jön belülről", ő lepődik meg legjobban az eredményen, és a dolog intellektuális részét a rendezőre bízza, aki fejtegetéseit arcán odaadó figyelemmel és belső érdektelenséggel hallgatja. Csak akkor nem unatkozik, ha a rendező személyesen vele foglalkozik, magyarán utasítja, mit hogyan tegyen és mondjon a színpadon.

Minderről persze szó sincs. A fenti közhelyből csak annyi igazság szűrhető ki, hog valóban kétfajta színésztípus létezik, ezt pontosan megérzik a színészek önmagukról és egymásról. A szakadékot jelentő különbség azonban másutt van.

Az egyik színésztípus a szó nems értelmében vérbő komédiás. A lényeg: szívesen és könnyedén bújik be mások bőrébe, mimikrizik, belülről nagyszerűen és hitelesen mozgatja azt a figurát, akit maga köré formált vagy akinek személyiségébe belebújt. Színészi teljesítménye viszonylag egyenletes; tehetségéhez nmérten általában jó alakításokat produkál. A közönség szereti, mert nem jelent gondot és feladatot, ritkán okoz csalódást. Ő az, akiről megjegyzik: Milyen jó volt X ebben és ebben a szerepben. Néha kifejezetten szeretnék látni valamelyik szerepben.

Személyes teljesítmény és személyes siker.

Valaki, aki a színpadon egy szerepet játszik.

Ez a művészete.

A másik színésztípus a varázsló. A transzformáció, az átlényegülés mágusa. Számára a szerep ezt a kérdést jelenti: Sikerül-e magában életre keltenie egy olyan személyiséglehetőségét, amilyent a szerep követel? Vagyis Ő lényegül t másvalakivé. Ha a mutatvány sikerül, az alakítás lélegzetelállító. Ha nem - kibirhatatlanul idétlen a színpadon. Ilyenkor ügyes rutinnal próbál segíteni magán, közben őrjöng a tehetetlenségtől, és ez leleplezi, hitelét veszti. Jó színész létére rosszabb lesz, mint a dilettáns. Szó sincs tehát egyenletes színészi teljesítményről. a közönséggel csk egyet tehet: magával ragadja a varázslatba. Nem lehet kívülről nézni. De nem nagyon szeretik, mert ijesztően villantja oda az emberi lélek bonyolultságát és aggasztó lehetőségeit. Ezért nem szívesen azonosulnak vele. Illetve , Nem is igen lehet vele azonosulni, mert eltűnik a szerepben, feloldódik. Nem  X., aki Elektrát játssza, hanem egyszerűen elektra él a színpadon. Tragédiája, hogy alakítása evidenciaélményt nyújt, tehát nem tűnik teljesítménynek, egyszerűen ez a figura - ilyen. A kritika dicsérőleg átsiklik rajta, a közönség természetesnek veszi a látottakat, és a másikért rajong, aki lenyűgözi a produkció érezhető nagyságával.

A komédiásból könnyen lehet sztár. A varázslóból alig.

 

(Popper Péter: Színes pokol , Magvető, 1979. 13 -16. oldal)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Bridget Jones

(Helen Fielding, 2013.02.22 20:34)

Kérem törekedni helyesírás legalább felületes elsajátítására.