Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gunilla Fröding …de előbb még meg kell locsolnom a virágokat

2011.01.17

Ajánlás

… és akkor elkezdtem naplót írni.
Azokat a hangulat- és érzésszilánkokat, amelyek elkísértek betegségem idején. Írni – egyben az elviselést, az elfogadást és feldolgozást is jelentette a számomra. Örömmel tölt el a tudat, hogy ezek a versek másoknak is a segítségére szolgálhatnak.

Hirtelen egy nap…

Minden tizedik nő mellrákban szenved
minden tizedik – nagyon sok
én egy vagyok

A szorongás napjai
a bizonytalanság órái
és a tű a mellembe fúrva
Meghalok?
A felhők most egymásba érnek
egy gyenge szél
s máris megremeg minden fűszál
átsétálok a nyári réten
kamillák, vörös lóherék
harangvirágok mosolyognak a bokám körül
lélegzem
őrizd meg mindazt, ami most körbevesz
fogd a kezem, simítsd meg az arcom
nézz rám

Hideg fémlapok közé préselve a mellem
a kérdések válasz nélkül maradnak
megdermedt a szoba
a nővér belép
kimegy
csak én állok ott teljesen mozdulatlan
és a ketyegő szemek másodpercei között
eltűnök
azon a virágba borult réten látom magam
ahol a langyos szél épp most suhan át

Egy part, bor és kenyér
és az fenyegető idegen borzalom ott bennem
közvetlen magam mellől hallom
élettel teli hangod
oly közel
oly messzi mégis

A levél…
a sorok összefolynak
olvasom újra
először a sokk, aztán a könnyek
most hallom csak az erdő hangjait
a patak csobogását
és a fénynek még mindig nyárszíne van

Üzenet a kórházból:
a műtét előtti napokban
nem kell különösebben felkészülnie
csak éljen, mint máskor

Köd lopakodik a fák közé
a levelek hangtalan keringôt járnak
nézem a félholdat a ragyogó égen
félfény és félsötétség
talán épp ez a lényeg
hogy most itt állok
épp itt a hold középvonalán
és nem tudom
lezuhanok-e
vagy fel

Korai még a reggel
fertőtlenítő szappan, zuhany
sárga nadrág és vörösvirágos kiskabát
várok
két óra múlva
kint lesz belőlem az a borzalom
de előbb még meg kell locsolnom a virágokat

Kórház
kezek készítenek elő
nevem is van
nemcsak személyi számom!

Napfény melegít
egy résen át az erdő és víz között
szükségtelen a beszéd
a fű, az ágak mindent kifejeznek

A szürke házfal egybefolyik az éggel
várok
a gyermekeimre gondolok
az ő életük még csak most kezdődik
várok
kezem a bal mellemre fektetem
milyen szép

Ott lennék messze, kint a tengeren
ott a szélben
a hullámokat hallgatva
gondolattalanul

Lerajzolta az orvos?- kérdezi
Kérem… - szakítom félbe
nem akarom

Amikor ott állok a kórházi folyosó közepén
és nézem a sok siető embert
azt kérdezem magamban:
nem hallják a tangóharmonika hangját?
vagy csak nekem szól – itt belül?

Tíz nap várakozás
a nap futja a maga pályáját
mintha mi se történt volna

Valahol már ott a válasz
lassan formálódva
a fekete betűk között
elhalkul az orvos hangja
saját magányom látom a szemében
ő nem tud vígasztalni engem
én nem tudom vígasztalni őt
két ember
ott állnak szemtől-szembe egy tény előtt

A tenger illata
partmenti fű, sirályok s récék
evezünk a csónakban, egymásra nézünk
és látom, ahogy ott ülsz
ahonnan én majd hiányzom

kapok egy ágyat
s a vénámba szúrnak
vár rám a röntgen
hallom a gyógytornász tanácsait
megbeszélés orvossal, kurátorral
visszafekszem az ágyra
kedvesen, szelíden
tiltakozó

Izzik a hold a fagyban
ahogy én is

Az az asszony, aki az ablaknál fekszik
kővé változtatta a szívét
senkije sincs

És a tenger milyen kék
mily meztelen
mily kielégíthetetlen

Néma a folyosó és mozdulatlan
az ajtók félig kinyitva
mögöttük feszül a pillanat
remény és kétség között
elbotorkálok egy ablakig
ami a folyóra néz
nem akarok most aludni
csak csodálni a csillagos eget

Félálomban érzem
megmozdul az ágy
áthintázik a kórházi szárnyon
a liftek elôtt s a zsilipeken át
fehér és zöld dombok felé
nevetés
most eldugjuk a haját egy sapka alá – hallom
most lemossuk a mellét
mi itt vagyunk, ha kér valamit
és arra gondolok, milyen jó
hogy vannak emberek
akik szeretnek
egy másik emberbe vágni

Először a hormontapasz jutott az eszembe
vagy a válás
vagy az életem ahogy van
állásban s másodállásban dolgozó nő
túl sokat követeltem a gyerekektől
vagy túl keveset
agyonszórakoztam
vagy agyonaggódtam magam
a világ problémái miatt
nem kellett volna beleadnom annyi érzést
mindenbe és minden időben
túlságosan szerettem az életet
vagy nem eléggé.
Aztán megtudtam
hogy ez csupán egy sejt miatt van
amelyik azt választotta
hogy nem a megszokott módon osztódik
egyszer

Ősz lett, szeptember
az északi fény
smaragdzöld függönyét
az éjre borítja
feltárul az egész égbolt
s világít

Minden megállt
a jelen törékeny kontúrjainál
vár és néz
vajon mi jön most

Hirtelen ott találom magam
annál az öreg fenyőnél
felnézek rá, csodálom
és beszívom magamba
úgy ahogy van

Sugárkezelés
Képes-e az emberi elme
ezt a képtelen eseményt
befogadni?

Váróterem
mennyi újság az asztalon
mennyi ember
saját gondolataiba süllyedve
a székek sorban a falak mentén
vascsőből minden láb
először állva maradok
aztán leülök mégis
kabátban

Csak amikor a fák lombját nézem
az apró rezdüléseket
akkor hallgatnak el a gondolatok végre

Le az alagsorba
be az ólomajtón át
az asztalra fekszem
pontosan a szoba közepén
ott fekszem teljesen egyedül
mozdulatlanul
nincs ablak

Az első hópelyhek hajamhoz tapadnak
csöppekké olvadnak az arcomon
nem, nem könnyezem
inkább csak mélyen megindul a lelkem
a természet átváltozása fölött

Milyen csend van itt lenn
sikítani akarok
akarok
ne célozzátok rám a sugarakat!

Nem akarok itt feküdni
csupasz mellel a plafon felé
egy üres szobában
mozdulatlanul várva!

Fegyelmeznem kell magam
hogy higgadt maradjak
nem akarom azt mutatni
de, talán akarom
hogy mennyire félek
a bőröm is belereszket

Behunyom a szemem
nem akarom látni a vakító fénnyalábot
inkább az élő köveket
akarom nézni a parton

Szakadatlanul ömlik a hó
meghajlik alatta a magas parti fű
jeges az út a lábam alatt
a kegyes sötétség napjai

Egy csoportba hívnak, folyik a vita
mammográfiáról és életminőségről
korai felismerésről
felelősségről és nyereségről
és én eltűnődök azon
milyen sokat tudnak
férfiak

Egy szürkéskék hajnalon át
megfagyott fűben
át a hídon a jégfedte tó mellett
ahol a récék kacarásznak
ballagok a sugárház felé
kezd üres locsogássá válni

Joga van fáradtnak lenni – mondja nekem.
Naná!

Várok
mások is várnak
tolókocsikban ülve vagy görgős ágyakon
idegenek
hosszú sorokban
egymáshoz szorosan közel

Egy bácsika fekszik egy ágyban
mellette noteszlap: tüdő 3
a beteghordóra vár
el tudnám vinni oda
de nem teszem

December éjjel
a nap a holdra süt
a hold a fákra süt
a fák ránk ragyognak
lappföldi rénszarvasbőrkesztyűt viselünk

Az utótélnek sajátos színe van itt északon
mint ma is épp
a tompakék leereszkedik hozzánk
egész közel
na és a fák
fekete ecsetvonások ágaskodnak az ég felé
nehéz elképzelnem hogy pár hónap múlva
nekifeszülnek majd a szélnek
lassan kibontva levélujjaikat
s tenyerüket a nap felé emelik

Járom az utakat, tereket
elhúznak mellettem az autók
a szembejövők fejüket lehajtva sietnek
mintha ottragadtak volna a sötétben
nem képesek a szemüket kinyitni
s felébredni
a megáradt illatokkal

Háromhavonta kontroll
így kérte az orvos
megvizsgál s beszélgetünk
nevetve

Május van
éjjel és mégis nappal
járom az erdőt
madárdal kísér
s együtt bontakozom az újjászülető fákkal



Köszönetnyilvánítás

Hálás köszönettel az Umeåi Rákkutató Intézetnek valamint a Lions Rákkutató Alapítványnak (Umeå Egyetem) amiért anyagi támogatásukkal lehetővé tették e kötet megjelenését.


Károlyiné Baka Gyöngyi fordítása

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.