Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Heinrich Heine: Énekek éneke

2012.02.18

Az asszony teste költemény,
mit különös ihletésben
írt be a természet csodás
emlékkönyvébe az Isten.


Igen! az ihlet szállta meg
s ringatta teremtő lázba,
s a merev, lázadó anyagot
művészileg leigázta.


Valóban énekek-éneke
az édes asszonyi forma,
és mintha minden karcsu tag új
csodás-szavu versszaka volna.


Ó, milyen isteni eszme ez,
a fehér nyak - hattyu-ringás!
hol a fürtös főgondolat,
a büszke fejecske, hintáz.


Két bimbó epigrammai élt
varázsol a mell csucsára,
s mily édes köztük a szigorú
sormetszet harmóniája!


De leginkább plasztikus hatást
a csípők stilusa ér el,
s a közbevetett helyecske se rossz
a fügefalevéllel.


S nemcsak elvont poéma ez:
husa-vére van a dalnak,
keze-lába van; csókol, nevet,
s csengőn rimelnek az ajkak.


Valódi költészet lehet itt!
Báj minden fordulatban!
S a dalnak s nőnek homlokán
a tökélynek bélyege rajt van.


Dicsérlek téged, ó uram,
s előtted a porba hajlok:
mi mind csak kontárok vagyunk
melletted, mennyei dalnok!


Dalodnak szépségeibe
hadd merülök áhítattal:
tanulmányozni nem szünök azt
sem éjszaka, se nappal.


Igen! éjjel-nappal azt tanulom,
az időt is szánva mástól,
s lábszáram egyre vékonyodik
a sok-sok tanulástól.

Babits Mihály fordítása 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.