Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Peak experience

2013.09.07

A pszichológia a „csúcsélmény” (peak experience, gipfelerlebnis) kifejezést használja arra az állapotra, amikor az ember valamilyen élmény folytán hirtelen kapcsolatba kerül önmagával, eufóriát, végtelen harmóniát érez. Dahlke ezen élmény megtapasztalására rendszeres hegyi túrákat szervez, ahol a résztvevőknek mindössze két szabályt kell betartaniuk: hajnali fél 4-kor kell elindulniuk, és mindenkinek némán, egymagában kell megtennie a távot. Egy hegy megmászásakor ugyanis biztosan nem lesz csúcsélménye annak, aki nem önerőből mássza meg a hegyet, és ha mászás közben folyamatosan cseveg. Ellenben aki némán és egyedül vág az útnak, magában, magával van, csendben és nyugalomban, az csodálatos átalakulást tapasztalhat. És hogy miért kell fél 4-kor kelni? Mert így az emberek pont időben érnek fel a csúcsra, hogy megtapasztalják a napfelkeltét, láthatják, ahogy a nap sugarai áthatolnak a hegycsúcsokon. Sokak számára ez a pillanat a csúcsélmény, aminek hatására könnyük is kicsordul, szívük megnyílik. Persze nem kell magas hegyekre mászni és a napfelkeltét megvárni ahhoz, hogy újra jól legyünk. Mindegy, mit teszünk: túrázunk, számítógépezünk, meditálunk, vasalunk vagy épp elmosogatunk, ezeket is úgy kell elvégezni, hogy magunkban és a pillanatban legyünk. Ez jelenti a kiutat a depresszióból. Ez az, ami szárnyakat ad...  

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.