Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Líra és Epika - Budapest Bábszínház

2010.03.14
Szabó Borbála – Varró Dániel: Líra és Epika

                    Budapest Bábszínház

 

 

A tegnapi napon az immár IV. alkalommal Debrecenben zajló Deszka Fesztivál egyik kimagaslóan jó teljesítményét, a Líra és Epika című darabot láttam a Budapest Bábszínház előadásában.

Maga a szöveg eleve ötletes, pazar nyelvi –és irodalmi fordulatokat, csattanókat tartalmaz, a szlenget úgy elegyíti a magas nyelvi normákkal, hogy elképesztően kacagtató mókáknak lehetünk mi is a részesei, a történet szintén mesterien megírt, bájos és elragadó.

Budapesten éppen szeptember óta szerettük volna megnézni e darabot, de még esélyünk sem adódott arra, hogy jegyet kaphassunk rá. Így az itthoni berkekben is nagyon észnél kellett lennünk, hogy bejuthassunk a szent varázslat templomába.

Miután a történetről és a kritikákról is elég cikk áll rendelkezésre a neten, így csak saját benyomásaimról szeretnék röviden beszámolni.

A rendező, Mácsai Pál neve azért már az előadás előtt jelezte, hogy nem akármilyen bábjátékról van szó.

A darab nem a hagyományos „kőszínházi bábszínház” világát követi, azaz nincs paraván, csupán a bábszínészek és a tér. Bárhol, akár itthon is eljátszhatná az a tizenkét kiváló színész, aki a szerepeket megkapta. A színészek fekete ruhája és a bábok egységes karton színe hatalmas kompozíciót hoz létre: a japán bunraku világát idézi. Itt sincs eltakarva a színész, a mozgató, sőt néha hangsúlyozzák is. Azonban mégis elhisszük, hogy a báb külön életre kel. Játék ez, a látszat és a képzelet között: ott a mozgató, látom, de az észt legyőzi valami különleges hatalom, egyszer csak nem figyelünk másra, csak a bábokra, az ő életükre…

Ha egy közönség színházba megy, elvárja, hogy ne lásson semmit a „sötét” előtt, itt azonban már érkezésünkkor ülnek, fecsegnek, járkálnak a bábszínészek. Nincs határ köztünk, köztük és a bábok között. Beavatottak vagyunk egy térbe, olyan ez, mint egy fogadás: járkálás, ricsaj, hangulat. Ez a közösségi élmény csak nő, hiszen fokozatosan tanúi leszünk Líria és Epikum birodalmainak csetepatéi dolgaiban, együtt nevetünk, csodálkozunk és tapsolunk. Ez lehet a rendezés egy nagy előnye. Szerencsés a tér választás és a minimalizálás, ami a darabot összetartja. Nincs felesleges tárgy, jelmez, színész…

Még a szünet is természetes, s az előadást lezáró óriási taps pedig egyaránt a színészeké, a bábtervező munkájáé, a rendezőé és természetesen Varró Dánielé.

Ugyanakkor hajlamosak vagyunk feledni a dramaturgot, akinek a kész művet olyan bravúrral kellett átírnia, hogy vastaps zárhassa az előadást.

Szabó Borbálát nagyszerűen megtalálta a történet és fordítva is igaz, mert Ő meg a kész anyagot transzformálta át úgy, hogy gurgulázva mulathassunk...

Ritkán látni ekkora sikert, s még kevésbé fordul elő az emberrel, hogy nehezen áll fel székéből, mert akár még egyszer megnézné ugyanazt, hiszen oly gyönyörűségesen boldogságos pillanatokat élhetett át.

Le a kalappal, Budapest Bábszínház!


M. Fehérvári Judit

 

Debrecen, 2010. március 14.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.