Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij – Vidnyánszky Attila: Borisz Godunov

2010.06.20

Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij – Vidnyánszky Attila: Borisz Godunov

 

                                               Csokonai Színház Debrecen

 

 

Monumentális alkotás maga az opera is, hiszen Puskin verses drámájából eredetileg négy felvonást hozott létre Muszorgszkij. Igaz, Karamzin hatalmas művét, az Orosz Birodalom történetét is felhasználta. S valójában még ez sem volt elég az „Ötök” legbriliánsabb tagjának, mert ebben a művében már szövegíróként is debütált. Sőt! Ő volt az első, még Richard Wagnert is megelőzve, aki a zenedráma alapjait megteremtvén, a deklamációs élőbeszédet is beleszőtte művébe, s Glinka nyomdokain az archaikus egyházi zene és a népdalok világát is beleálmodta ebbe az operába.

Kíváncsian vártam az előadást, mert első sorban az érdekelt, a rendező megtartja-e a négy felvonást, s azok eredeti rendjét, illetve melyik zenei anyagot használja fel: Muszorgszkijét vagy a csiszoltabbnak tartott Rimszkij-Korszakovét, avagy Sostakovicsét?

A történet dióhéjban a következő: Borisz Godunov az orosz történelemben „zavaros időknek”

(Oroszul szmúnije vrémjá) nevezett egyik uralkodója lehet, ha megöleti az valódi trónörököst, a gyermek Dimitrijt. Rettegett Iván uralkodása után vagyunk: tombol az anarchia, áltrónbitorlóké lehet a hatalom, a nép éhezik és vakbuzgón hisz, az analfabetizmus hatalmas, s valójában csak a szerzetesek képesek hűen megörökíteni a krónikákat… Már Iván fia, I.Fjodor is halott. Godunov ekkor emelkedik az egyik régenssé. Dimitrij Uglicsban nevelkedik, I. Fjodor féltestvére, a cári trón várományosa. Halálának körülményeit Vaszilij Sujszkij – ekkor még bojár - későbbi cár, azonban érdekeinek megfelelően magyarázza. Pimen vak szerzetes, a moszkvai Csudov-kolostor krónikása, kiszemelt utódjának, Grigorijnak elmesél mindent Dmitrijről, aki rögeszmésen hinni kezdi, hogy akár Ő is lehetne a halott cárevics, hiszen éppen egyidősek. Megszökik. Átjutván a litván határon szerelmes lesz, de Marina Mnisek csak akkor adja kezét neki, ha valóban uralkodóvá koronázzák. Borisz körül közben folyik az ármánykodás. Vidnyánszky Attila felfogásában Ő az esendő ember is, aki fiának és lányának valóban édesapja, s fokozatosan az őrület felé halad. Előkerül egy bolond is, akinek elvették egyetlen kopekjét, s azt kéri az uralkodótól, mészároltassa le valamennyi gyereket, ahogyan annak idején Dimitrijt is. Az Ál- Dimitrij megérkezik Moszkvába, s a nép bálványozza. Pimen is Borisz elé járul, s elmeséli, hogy Dimitrij sírja fölött visszanyerte látását. Borisz vezeklő köntöst hozat, hogy klastromba vonuljon, de holtan esik össze. Gyermekeit megölik, s az új cár Sujszkij lesz.

A rendezői koncepció alapja: az erőteljes drámai helyzet bemutatása, s természetesen Borisz sorsán keresztül. Szinte észrevétlenül sodródik a történelemben, s a görög sorstragédiákhoz hasonlóan bűne nem maradhat saját lelkiismeretének kérdése, hanem globális jelentőségűvé válik, visszahat a családjára, s utoléri Őt is az isteni büntetés. Nem lehet a hatalmat csupán öncélúan saját magának megszereznie, mert vér tapad hozzá. Így az egyik pillanatban még uralkodó lehet ugyan, de a másikban szükségszerűen elbukik. Ilyen ugyanis az emberi létezés is: összetett struktúra makro –és mikoszegmensekkel valóságos történelmi kontextusokban.

Történelmileg ugyan nem bizonyított, hogy Borisz Godunovnak bármilyen köze is lett volna a cárevics halálához, de annyi bizonyos, hogy Rettegett Iván egyetlen túlélő bizalmasa volt.

Ezek után felvetődik az a kérdés is, pozitív vagy negatív színben tűnjék fel az a főhős, aki három napig vívódik, elfogadja-e a trónt… A nép éhezik, tűzvész pusztít, s mindenképpen vétkes IV. Iván tetteiért Ő is, hiszen néma maradt, s él, túlélte a bűnös cárt.

Az eredeti Puskin műben gonosz, zsarnok. Itt azonban mégis az esendő embert ismerhettük meg alakjában. Ráadásul mindössze két felvonásba sűrítve az eseményeket… Pompásan kihasználva minden színház adta lehetőségeket: díszleteket, jelmezeket, jelzéseket, magát az operában éneklő kórust és a zenét is. Ráadásul nem kisebb basszus énekes, mint Nyikita Sztorozsev, Amerikában élő világsztár játszotta a főszerepet. Valódi játék volt ez ugyanis hasonlóan a Piment alakító Maxim Kuzmin-Karavajev alakításához.

Különös jelentősége van annak is, hogy Kocsár Balázs karigazgató koncepciójában megmaradt az eredeti Muszorgszkij által megálmodott, megrázóan eredeti és egyedi drámai zenenyelv.

Mégis a díszletek és jelmezek adták hozzá a történésekhez azt a pluszt, ami egyszerűen feledhetetlenné tette az estét. A legfontosabb elem a széttört „Cárharang” (Borisz korában is szétrepedt egy!), amely egyszerre jelenítette meg a „kizökkent időt”, azaz a széthasadt történelmet és az emberi lélek belső tragédiáját. Szerintem csaknem ilyen fontos a matrjoska babaszerű hármas jelmez kompozíció is. Olvasatomban jelentése: Atya, fiú, Szentlélek, ahogyan a legrégebbi ikonokon is ezt a szentséget festették a fára. A díszlettervező, Olekszandr Bilozub is élt azzal a gigantikus Istenarc díszletelemmel, amelyet a Kun László előadásban néhány éve Csanádi Judit felfogásában más nézőpontban is megcsodálhattam.

Összességében az előadás vektoriálisan összetartó, pörgő dinamikájú és hiteles volt.

 

M. Fehérvári Judit