Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Váci Mihály: Jegenye-fényben

2012.06.22

A búzafények áramló mennyében
szinte dúdolva jött a gyalogút
ezerfelől - és vezette kézen
a tarisznyába botló kisfiúk
s a pipacskendős kislányok hadát.

Jöttek a gyerekek, s gyíkot keresve
lesték, hol remeg az út menti fű,
s ha csirkéit sírva hívta a fürj:
a suhogó búzában törve, messze
kószáltak - odahagyva az utat.

Fejük felett összecsapott a fénytelt
kalászok íve - ám egyik se félt,
hogy eltéved, mert a fészekhez-térdelt
gyerek is, ha felvetette fejét,
minden tájról látta a jegenyét,

amit zöld gyertyaként még nyolcvan éve
tűztek le az iskola tövinél,
hogy örök-érzékeny szelekben égve
hívja azt, akit öröme sző fénybe,
vagy gondja barázdáin mendegél.

S a jegenye - zöld máglya - égre lobbant
a pusztában:- s hol tornyok nincsenek,
harang se zeng, hirdeti roppant
hitét, kiáltva, fényben, viharokban:
- Gyermekek, népek, erre jöjjetek!

Százezer külön mozdulású vágy van
benne- de minden ággal egy irányba,
csak fel!- a fény egébe tör zokogva,
hogy lángra gyújtsa, hívja, felemelje
azt, ki fáradtan hullna a homokra.

Vad, tragikus fohászú lélek:- éber
ezüst tükröket a Mindenségbe tart,
és felelősen minden levelével
figyel, jelez hajnalt, távol vihart.

Csak vándormadár száll rá néha: éjjel
hulló csillag reszket meg levelén:
hozzá a por szürke leple nem ér fel,
sem a csalán s a gazok tövise.
Csak vihar töri s villámmal a fény.

Ilyen kívántam lenni én is, ott, a
homokba szúrt nyárfa:- a tanító,
ki fénybe tör, ragyogó hit a lombja,
irány azoknak, jel és biztató,
kik jönnek barázdákban botladozva.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.